Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Magyarországon kívül Romániával és Szerbiával is ezt ígérte az ázsiai ország külügyminisztere.
Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter ígéretet tett arra hétfőn hazájában, hogy Szöul szorosabb együttműködést kezdeményez Magyarországgal, Szerbiával és Romániával a múlt heti dunai hajóbalesetben eltűnt dél-koreaiak felkutatására.
A miniszter telefonos konferencián beszélt azokkal a dél-koreai minisztériumi és hivatali vezetőkkel, akiknek a szervezete részt vesz a baleset miatt felállított kormányszintű operatív csoport munkájában. Ez volt az általa összehívott első tanácskozás Dél-Koreában az ügyben azóta, hogy visszatért budapesti útjáról, amelyen betekintett a mentési munkákba.
Május 29-én késő este a Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó összeütközött a Margit híd lábánál. A dél-koreaiakat szállító turistahajó felborult és másodpercek alatt elsüllyedt a fedélzetén lévő 35 emberrel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. A budapesti Fővárosi Törvényszék szökés és elrejtőzés veszélye miatt elrendelte a szállodahajó 64 éves, ukrán állampolgárságú kapitányának letartóztatását. Őt a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsítja az ügyészség.
A dél-koreai és a magyar hatóságok közös mentési munkáját az erős sodrás és a magas vízállás nehezíti. A mentésben részt vevő csapatok 50 kilométeren fésülték át a Duna felszínét folyásirányban, de eddig semmit nem találtak. Felmerült azonban az a lehetőség, hogy az erős áramlat miatt a holttestek esetleg már átsodródtak Szerbiába, Romániába.
Li Tae Ho második külügyminiszter-helyettes egy vasárnapi szöuli tanácskozáson azt mondta: a kormány a dél-koreaiak útját megszervező ügynökséggel együtt mindent megtesz azért, hogy eltemethessék a balesetben életüket vesztőket.
(MTI)